Nagyvállalati- startup programunk már ötödik éve biztosít innovatív fejlesztésekkel foglalkozó startupoknak lehetőséget, hogy összeköttetésbe kerüljenek olyan piacvezető nagyvállalatokkal, mint az Axiál Kft. vagy a Bonafarm Csoport. A program során születő startupok és vállalatok közti együttműködések elősegítik a hazai mezőgazdaság modernizációját.
Inkubációs programunk fő célja, hogy az agráriumot érintő, új típusú kihívásokra olyan fejlesztéseket szolgáltassunk, melyekre a rendelkezésre álló eszközök nem nyújtanak kellő megoldást. A szeptemberben indult program első állomásán a csapatok agrárszakmai, jogi, pénzügyi, üzleti és termékfejlesztési területeken kaptak mentorálást, mely információk és szakmai segítség mentén felkészülten vághattak bele a nagyvállalatokkal való tárgyalásokba.
A startupok széles skálán kínáltak megoldásokat: így például a mezőgazdasági kártevők lézeres robottal történő irtására, talajkezelési szolgáltatásokra melyek segítségével a hiányzó tápanyagok a megfelelő helyre jut, vagy például az energetikai területek optimalizálására, mely fejlesztés a nagy energiaigényű vállalatoknál képes csökkenteni a költségeket mesterséges intelligencia alapú elemzést használva.
A Bootcamp második napján a csapatok az AXIÁL Kft., a KITE Zrt., a CLAAS Hungária Kft., a Bonafarm Csoport képviselőivel folytattak megbeszéléseket; ismertették megoldási javaslatukat azokra a kihívásokra, melyeket a nagyvállalatok határoztak meg a program kezdetén.
Az üzleti egyeztetéseket követően hamarosan kiderül mely csapatok vághatnak bele a közös munkába a nagyvállalatokkal. A résztvevők a három hónapos aktív facilitálás mellett termékfejlesztőkkel, piaci szereplőkkel és nagyvállalatokkal dolgozhatnak, ezen túl esszenciális tudáshoz juthatnak, melyet a kamara agrárszakmai mentorai a mezőgazdaság teljes vertikumát lefedő tudásukkal segítenek.
A programban születő együttműködéseket 2023. november 22-én, az Agtech SUMMIT eseményen mutatják be szélesebb közönség előtt.
Comments